Ha a végéhez közeledve azt mondják, nem fogják kifizetni, azonnal ki kell venni!" Ezt a mondatot stílusosan a Prostituáltak Országos Érdekvédelmi Szövetségétől kölcsönöztem, ezúttal az át nem vihető éves szabadság megmaradt napjaira vonatkoztatva. Legyünk őszinték: az év végi értékelések valamint a karácsonyi céges partik dandárjában egyébként sem sokat ronthatunk távollétünkkel a hatékonyságon. Na jó, ez az átkötés csak nem akar sikeredni így este tíz felé (ráadásul a gyerek még az oviban), ezért inkább egyenesen belevágok a közepébe: a céges karácsonyokról szeretnék néhány szót ejteni. (Azért nem bánom, hogy leírtam a "prostituált" szót, hátha így nagyobb eséllyel kerülök címlapra.)

Szóval, a csendes érdektelenség és a masszív alkoholizmus eme különös eklektikájában jómagam mindig találok valami embertelenül istentelent. Elvégre hogy a francba kerülnek képbe a szeretet ünnepén a HR-esek és a menedzserek? Jó, jó, ingyen kaja, meg ott a céges műsor, ami rendszerint valami igazi unikum (bár a jégert jobban szeretem - mármint nem az alsót, hanem a másikat). Aztán ott van éjfél körül az elmaradhatatlan csoportos távolhányás francia módra (értsd: piszoárba) a kattogó fényképezős telefonok tüzében, és persze Erzsike néni - a vállalati balesetvédelmi felelős - ijedt arca hajnalban, amikor a törött poharakon négykézláb végiggázoló kollégák vérzését próbálja elállítani. Na de kérdem én, e meghitt életképeken kívül mi marad nekünk a céges karácsonyokból? Néhány visszahajtogatott, üres szaloncukorpapír a recepció előtti fán, megingott renomék a másnapi meetingeken, és a biztos tudat, hogy kábé megint ezzel tömték be a pofánkat egy évre, mert fizetésemelés az nem lesz.

Arra gondoltam, idén levelet írok a télapónak (persze csak rövidet, mert a gyerek még mindig az oviban), amelyben megkérem, hogy jövőre ne erőltesse annyira az év végi céges dorbézolásokat. Mert hát (csak hogy ne háttal kezdjem a mondatot - egyébként is szemben ülök a monitorral) tisztes magyar állampolgár az Ünnepek alatt otthon issza le magát a sárga földig; legalább a magánszféra eme utolsó bástyájába ne engedje be a vállalatot. De az is lehet, hogy egyenesen a télapó főnökének írok, neki biztos van ideje velem foglalkozni. Egy pillanat, kopongnak...

...Janika volt az, igazán büszke vagyok rá, csak 4 éves, de már sötétben is hazatalál az oviból. Az anyja valami értekezleten ül, most fényezik az éves értékesítési adatokat, hogy jól mutassanak majd a régiós riportokban. (Tavaly például euró helyett dollárban adták meg a számokat, hogy elérjék a célkitűzést.) Na, szóval tök jó, hogy már elmúlt az a rendszer, amikor szólni kellett a disznónak, hányat fialjon, meg a gyerek is sokkal önállóbb így a piacgazdaságban, összességében tehát elégedett vagyok. Sok a vívmány is, én például nem emlékszem, hogy a takarékbélyegem nyalogatásától anno három napig pörögtem volna, igaz, nem is volt ennyire rohadt drága. De hát mit tehet az ember, ha a gyerek pénzt kér, nehéz ellenállni. Na de hol is tartottam? Ja igen, hogy levelet írok a télapónak... de inkább csak küldök neki egy linket. (Nem, Janika, nem téged küldelek.)