Akármekkora máglyát is rakhatnánk az aktuális HR szakirodalomból, biztosra veszem, hogy a jelen személyügyisei nincsenek felkészülve a munkaerőpiacot hamaroson elárasztó végzős emósok fogadására. Az alábbiakban eme szakterület alapvetéseit igyekszem közreadni, abban bízva, hogy nyomdokaimban szárba szökkennek a vonatkozó diszciplínák.

Íme az emósok humán erőforrás menedzselésének öt alappillére:

1) Az állásinterjúk alkalmával bánjunk óvatosan a „hölgyem” megszólítással! A lakkozott köröm és a festett szem még nem feltétlenül vezetnek minket helytálló következtetésekre.

2) Ne várjunk a munkahelyi kiégés kezelésével négy-öt évet, még pályakezdő emósok esetében sem! Lássuk be: nehéz korban kellett felnőniük, amikor a Converse már leállt a fekete tornacipők gyártásával és anyutól sem lehetett többé sötét körömlakkot csórni. Alapból beleuntak az életbe, a munkahely pedig nem tűnik ideális terepnek a gyógyuláshoz.

3) Szíves visszautasítások és céges szállásfoglalások alkalmával ne használjuk a „No, thanks”, illetve a „Tokio Hotel” kifejezéséket, bármennyire is megkövetelné a szövegkörnyezet. Egyes emósok ettől teljesen magukba zuhannak, kevésbé introvertált verzióik pedig halk, leállíthatatlan dudorászásba kezdenek.

4) A munkahelyi öltözködés szabályait vegyük egy kicsit lazábbra! Egy emós öltönyben vagy kosztümben pont úgy érzi magát, mint Árpa Attila matyó hímzésben.

5) És végül: soha, de soha ne próbáljuk azt mondani nekik, hogy megértjük őket! Ettől alapjaiban rendülne meg a világnézetük, mert őket képtelenség megérteni. Inkább önsajnálkozzunk velük együtt, az szimpátiát kelt. (Akik esetleg ragaszkodnak a régi tankönyveikhez, a vonatkozó bejegyzést a „kamaszhiszti” címszónál keressék!)

Remélem, segítségükre lehettem, hogy lépést tudjanak tartani a korral. Ne feledjék: a jó humán erőforrás gazda nem halogatja az utolsó pillanatra a kerti munkákat!