Utolsó kommentek

Multi

A HOZZÁSZÓLÁSOKAT CSAK MODERÁCIÓT KÖVETŐEN ÉLESÍTEM. Ilyen egy multi: pro és kontra. Írd meg véleményed, hogyan látod Te! Minden, ami vállalati kultúra (és kulturálatlanság) - előmenetel, belső kommunikáció, képzések, HR, menedzsment, meetingek, prezentációk és egyéb multis beltenyészetek. www.azenmultim.hu

"F#ck you, Madonna!"

2009.08.23. 12:13 :: Multi

Előre sietek leszögezni, mielőtt megrohannak a fanatikusok: a koncert önmagában jó lett volna. Annak ellenére, vagy talán épp azért, mert a fergeteges produkcióban ritkán lehetett hallani Madonna élő hangját. Az erőteljes refrének a háttérénekes(ek)től vagy előre rögzített trackekről szóltak, közben pedig az amerikai Zoltán Erika sokszor együtt énekelt a digitálisan rögzített és tisztított konzervhanggal. Persze mindez semmit nem von le az érdemből: a világon Ő (és professzionális stábja) csinálja a legütősebb pop zenét, a show pedig elsőrangú volt látványban és kivitelezésben egyaránt. (Képzeljük csak el, mire vitte volna, ha énekelni is tud! :))

A szervezés viszont a csapnivaló jelzőt sem érdemelte ki, mert az feltételezné, hogy valamiféle szervezésről azért mégis beszélhetünk - ez pedig rányomta a bélyegét az egész estére és keserű szájízt hagyott egy rakás külföldiben is.

A gondok már a bejutásnál kezdődtek: a szervezőknek derogált feliratokat elhelyezni, melyik sor melyik bejárathoz vezet, így a kulturáltabb tömeg középen, tömött oszlopban próbált előrearaszolni, míg a 40 év kommunizmuson nevelkedett élelmesebb példányok két oldalról előzték majd szorongatták be az előbbit a bejárat előtti vaskordonok közé. Mondanom sem kell, melyik csoport volt többségben. (Érdekes módon a Kossuth térre mindig jut elegendő a fém birkaterelőkből, de egy milliárdos költségvetésű koncertre már csak a bejárat előtti méterekre futja. Pedig ugyanazokkal a parasztokkal kell számolni mindkét esetben.)

A Paul Oakenfold szett hibátlan volt, nincs is mit elemezni rajta. A Black Eyed Peas-től a legújabb Madonna slágerig (Celebration) végigtarolt mindenen, amire a mai fiatalság kigombolt ingben lengeti a tenyerét. Némi üde színfontot jelenlett, hogy a kivetítők ki-kimaradozó paneljeit egy bátor jómunkásember real-time próbálta szerelni a magasban - látszott, hogy az állásáért küzd.

A döbbenet „csak” ezután következett.

Megjelent egy rakás munkás a színpadon, akik a nézők szeme láttára ráérősen, úgy szocreál módon elkezdték a színpadot felmosni, majd - gondosan kivárva a száradást, helyenként száraz törléssel rásegítve - nekiálltak valamiféle szőnyegszerű burkolatot ragasztgatni a felületére. (Megjegyzendő, hogy mindezt megtehették volna Paul produkciója alatt is, hiszen a DJ egész végig a színpad végében felállított pult mögött színlelte, hogy valamit tennie is kell ahhoz, hogy a remixek megszólaljanak. Az már egyenesen szentségtörő gondolat lenne, hogy akár a koncert előtt is megépíthették volna a színpadot?) Se zene, se tájékoztatás, hogy mikorra várható a művésznő. Közben tanácstalan technikusok nézegették a kivetítőkön megjelenő kontrollképet (értsd: bemeneti jel hiányában az eszköz által adott kép).

Úgy 30-40 perc után a tömeg már fütyült és anyázott, mire a szervezők bekonferáltak egy „one and only” soha-nem-hallott-nevű DJ-t, aki a legborzalmasabb gépzenét produkálta, ami emberi kéz érintése nélkül kicsúszhat egy számítógépből. A közönség többsége egyöntetű véleményen volt: valamelyik táncost vagy munkást állították be, hogy majomkodjon, amíg elül a fokozott helyzet Keletről. Hiábavalónak bizonyult a félreérthetetlen visszajelzés a tömeg részéről: Mr Tököm-Tudja-Ki azért lenyomott egy jó félórás agytépést. Csak találgatni tudtuk, ki lesz a következő fellépő: a „one and only DJ Truckdriver”, vagy a „one and only DJ Babysitter”.

Mire tucc-tucc Johny végre eltakarodott, a színpad még mindig nem: kevély legények masíroztak partvisokkal keresztül-kasul. Ekkor már este 9:40 körül jártunk, a koncert 8:00 órára volt meghirdetve, a hivatalos „előzenekar” pedig valamikor 8:20 körül már elvonult. A körülöttünk álló tömeg „Fuck you, Madonna!” skandálásba kezdett a felfelé mutatott középső ujjak tengerében, ami igazán összetartotta a nemzetileg igen vegyes képet mutató publikumot.

Jut eszembe: egyszer egy batman ruhás technikus is kirohant a színpadra, hátha attól lecsillapodik a kenyér és cirkusz nélkül hagyott nép, de hamar észrevette, hogy vidám pszichodráma műsora csak olaj a tűzre. („Pedig otthon hogy tetszett a gyerekeknek!”)

A többség már alig állt a lábán, ugyanis annyira összezsúfolódott a tömeg, hogy a szerencsésebbeknek két mell jutott a hátára, a kevésbé szerencséseknek pedig egy nadrágslicc a seggébe - persze ízlés és nemi preferencia, illetve testmagasság kérdése, kiben hogyan csapódott le eme intim humán interakció esszenciája. (Aki szerint 2 óra ácsorgás nem nagy ár egy világsztárért, az próbálja meg 15 percig kivitelezni a dolgot úgy, hogy amint egy milliméterrel arrébb mozdítja elgémberedett lábait, rögtön egy négytagú társaságot talál a felszabadult helyen.)

Úgy 10:15 környékén végre elsötétült a színpad, mintegy reflektálva a közönség hangulatát. Mi addigra már kiaraszoltunk oldalra, hogy némi szilánkokat megtapasztaljunk az Élettér-elméletből. Megjegyzem, jó páran egyszerűen fogták magukat, és hazamentek.

Aztán lement a műsor: klassz, klassz, csak a mosolyok már valahogy nem voltak őszinték.

A nap betetőzése volt, hogy a koncert utolsó 10-15 percében szakadni kezdett az eső - amit nem kellett volna elszenvednünk, ha időben kezdik a performanszt. A hangulaton némileg dobott a közeli gyorsétterem előtt kialakult spontán vizespóló verseny (díjak nem voltak, mivel a versenyzők nem tudtak róla, hogy neveztek), de aztán ezt az örömöt is elfeledtették a taxis hiénák csillagászati tarifái.

130 komment

Címkék: budapest vélemény közélet koncert park 2009 madonna kincsem

A bejegyzés trackback címe:

https://multi.blog.hu/api/trackback/id/tr271332463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ginho 2009.08.23. 18:46:53

muhaha [kárörvendő szmájli]

bibo 2009.08.23. 18:52:19

Nem tudok mit hozzátenni. egyetértek a címmel és a tartalommal is. Egy barátom 10 után rosszul lett és ki kellett mennie a szélére és nem volt ott egyedül. A nacsasszony vesztett néhány rajongót, úgy vélem.

pistola 2009.08.23. 18:56:46

Madonna a Ray of Light óta írtó gagyi. Ott még a zene jó volt, de az is csak William Orbit érdeme.
És egy igazi seggfej az életben.
Brrrr, irtózom az inas vénasszonytól.
Nemtom hogy lehet 3000 ft-nál többet kiadni egy koncertjéért...

ttrisz 2009.08.23. 18:57:31

az a birka, aki kiment ennek túlárazott, túlkoros picsának a koncertjére, az megérdemli a szívást

szappanhabostorta 2009.08.23. 19:00:28

Azt hiszem Tinát a "rocknagymamát" követi Madonna mint "popnagymama". Őt sem lehet majd lerobbantani a színpadról. Madonna megosztja az embereket, vannak akik imádják és vannak akiket hidegen hagy őnagysága. Én az utóbbiakhoz tartozom...

Vogel Zs 2009.08.23. 19:02:12

Kedves post iro !!

Nekem csak egy par kerdesem lenne az utan, hogy felig elolvastam a postodat, mert tovabb nem birtam.

Csak egy megjegyzes a kerdes elott...

En voltam Madonna ezen koncertturnejanak az elos allomasan Cardiffban. Az a Millenium Stadiumban volt megtartva (angli 3. legnaftobb stadionja 70.000 nezovel)

Gondolod, hogy amikor ott beengedtek minket a koncert elott, akkor Madonna csicskaji szedtek a jegyet ?? Nem a stadion emberei ??
Es a masik kerdes, hogy szerinted Madonna felmoso embereket fuvaroztat a turnejara a TEAM-mel, es ok felejtettek el felmosni rendes idoben, ezert kellett a koncert elott felmosni az 50000 nezo elott (vagy barakarmennyien voltak) ??
Amikor en lattam ezt a koncertet, akkor nem volt semmi elozenekar meg "tucc-tucc Johny". Az igaz, hogy kesett fel orat, de leadta a koncertet, es eletem legnagyobb elmenye volt. Szoval gondolod, hogy "tucc-tucc Johny"-t is Madonna direct kibaszasbol vitte a koncertre ?
Es azt sem ertem, hogy Cardiffban miert lehetett a fuvon megtarnani a koncertet ugy, hogy hatalmas vekony farost lemezekkel le volt takarva az egesz fu. AZ EGESZ palya. Magyarorszagon meg nem lehet ??

Szoval akkor ezek utan miert is Madonna bassza meg ?? Es miert is O a hibas ? Mert a szopatas ellenere amit egesz Kelet-Europa adott neki (Megyarorszag, Csehorszag, Lengyelorszag csak szivatja)en is leszartam volna az egesz koncertet. De nem tette !! Vegigcsinala ami a dolga volt es elment...
Dehat bassza meg Madonna aki olyan jegytepkedoket, birkapasztorokat, meg felmosokat, hoz magaval a magyarorszagi koncertjere akik nem ertik a dolgukat... Alacsony a szinvonal mi ??

Es meg egy velemeny, az enyem...
En magasrol tojok ra, hogy playback, felplayback, vagy igazi enek, mert amit azon koncerten Madonna lekavar, gondolok itt az ugralasra, az atoltozesekre, a boxolasra, meg az ugralokotelezesere, annak a felenel barki elhasalna aki itt ul a gep elott es reggeltol estig csak az egeret kattogtatja...
Na errol ennyit.
A helyeseirasomrol meg senki velemenye nem erdekel. A kritikat meg nagyon jol veszem :)

kicsi bogár 2009.08.23. 19:05:41

Azért, mert a Madonna világhírű, ezt nem szabad sehol sem megcsinálni, ill.nem lehetett volna. De valószínű, elszaladt vele a ló...Saját hírnevét rontja evvel és lenézi, semmibe sem veszi a közönségét...ez így jön le.51 évesen, biztos fáradt, már nem a régi, külsőre sem, nem azt jelenti, hogy idősebben: letojom a közönségem!
A szervezés is rossz volt, sajnálom az 50 ezres tömeget, ha voltak annyian...

zsoltix 2009.08.23. 19:07:02

Màr volt ez a koncert? Akkor hàlistennek nem kell többè hallani ròla.Kezdtem unni az örökös faszakodàst a helyszinröl a mèdiàban.

dansun 2009.08.23. 19:10:07

...hát igen, ezen nincs mit szépíteni, én is ott voltam.
Ja, és alig lett vége az utolsó számnak, fél perc múlva pont előttünk robogott el hazafelé a Q7-esben.

gitáros 2009.08.23. 19:15:08

Ez van, ha valaki színpadra áll, minden szart rajta vernek le. Fakjumadonna, mert szar a beengedés, a kiengedés, a szervezés, a DJPubi, az atyaisten? Gondolkodjatok már...

Multi 2009.08.23. 19:16:14

@Vogel Zs: Hali! Az eredeti cikkben a "Fuck you, Madonna!" így, idézőjelben szerepelt, ugyanis ezt skandálta a tömeg - nem én. Az Index főoldalra már idézőjel nélkül került. Szar koncertről pedig én nem írtam, ez az alcím szintén utólagos kreáció, bár tény, hogy némi "dimenziót" azért tükröz a blogból. Nekem - mint ahogy a cikkben szerepel - maga a koncert tetszett. Nem feltételezem továbbá, hogy a felmosó legénységet importálták - de akkor is gáz, ami folyt. Ezért nyilván nem Madonna, hanem a koncertszervező felelős.

HulyeReklamok 2009.08.23. 19:18:32

muhahha ... valahogy éreztem, hogy ez lesz belőle...

2009.08.23. 19:21:04

Lehet szarozni a szervezést (okkal), de tegyük hozzá, hogy akarták ők a stadionba vinni, csak új volt számukra a sportvezetőknél bevett viselkedés, hogy adott szó / aláírt papír nem jelent semmit.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.08.23. 19:26:43

Szerintem a szervezesrol nem Madonna tehet.
Neki az a dolga, hogy elenekelje, eltancolja a szamait es kesz.

gonzalo 2009.08.23. 19:27:08

namármost én eleve előítéletes vagyok, mert úgy érzem, h magyarországon a fika a menő - és ez az iromány is ezt támasztja alá.

a koncert (show) pontosan olyan volt, amilyenre számítani lehetett. vérprofi, amit madonkán kívül szinte senki nem bír prezentálni.

a szervezést meg a show-val ne kevergessük már össze.

(a fuck you madonnát én nem hallottam, pedig ott álltam a színpadtól 5 méterre)

gonzalo 2009.08.23. 19:28:52

@kicsi bogár: mér is vette semmibe a közönséget? (a show azért kezdődött később, mert a színpadot takarták le az eső miatt. ahogy ennek vége lett, jött is madonka)

gonzalo 2009.08.23. 19:32:28

@denemkretén: még a bölcsészkaron is tanultunk róla. szemiotika órán meg gender studies-on

Dr_utcai_arcos 2009.08.23. 19:34:48

Hátul sem volt Fuck you Madonna, mert én meg hátul álltam és mászkáltam. Csak füttyögés. Na, amiért jöttem. Aki nem szereti Madonnát mi a kékeresért tolta oda a pofáját (pont lesz@arom ha valaki megsértődik), csak azért hogy elmondhassa, én megtehettem, hogy kifizetem??? Mert aki tényleg szereti, az nem fikáz, mert ő sem robot, ember, és amit csinált azt egy ember csinálta végig- elég keményen 2 órán keresztül-. A bécsi koncerthez képest, EZ nagyon jó volt. Playback. jó Isten... EZEN még valaki meglepődik 2009-ben? Ébredjél már fel öcsém/széphúgom. Bizony még a Depeche, meg Robbie meg szerintem még a Stones is haszálja. Próbáljál már meg végigénekelni 2 órát! Aztán meg próbálj meg 3-4 nappal később, aztán meg 3-4 nappal később...stb.Na kíváncsi leszek milyenek lesznek a hangszálaid az 5-ik koncert után. Ja, nem is. A másodikom már nem lesz hangod. Ja, az eső csak azt a lámát zavarta aki nem hozott esőkabátot. Hány éves vagy 8??

Netuddki. 2009.08.23. 19:35:27

@zsollancs: Na persze! Biztos nem akartak eleget tejelni.
Akarom mondani a koncertszervezők annyit akartak volna fizetni, hogy még kinyitni sem érte volna meg a stadiont. A stadionszervezők pedig annyit akartak volna kérni, hogy abból egy új stadion is kijött volna. Jó magyar szopás szerint.

Timil 2009.08.23. 19:35:53

Én is a silver szektorban voltam, mondjuk 4 órát végigállni a postban leírt körülmények közt sem volt semmi, de a kiengedés, hát az minden képzeletet alulmúlt, nekem konkrétan halálfélelmem volt, nem lehetett tudni, mikor indul meg a beszorított tömeg, és akkor aztán lett volna egy pici kellemetlenség. Eszembe nem jutott volna, hogy a végtelenül ostoba szervezőknek nem jut eszébe lebontani az ideiglenes kerítéseket, ez szerintem baromi veszélyes volt, a zuhogó eső miatt mindenki gyorsan ki akart jutni, és ehhez nem volt elég hely. Ez meg a két órás várakozás teljesen elrontotta nekem az egész koncertet. :(

gonzalo 2009.08.23. 19:40:29

ezentúl csak kárpátia meg bódi guszti koncertekre mehessen a magyar, ki-ki gusztusa szerint. akinek meg ez nem tetszik, annak fel is út, le is út, elvégre ez nem amerika! készpassz

Netuddki. 2009.08.23. 19:40:42

@utcai_arcos: Lehet eleve 22h-kor kezdődött a buli (belekalkulálva a 15 perces késést), csak a szervezők hirdették meg 20h-ra. Csak épp a tömeg szórakoztatásáról feledkeztek meg.
A TV-ben nyilatkozott a szervező, hogy rá akarták venni Madonnát a korábbi kezdésre, de nem ment bele.
Na erre varrjatok gombot!

Multi 2009.08.23. 19:42:34

@-d(-_-)b-: Igen, bár nem kell hangtechnikusnak lenni hozzá, hogy észrevegye az ember, akkora volt a kontraszt, amikor valóban ő énekelt. Kivéve az Evita betétet.(Egyébként több országban már botrány volt ebből.) De tegyük hozzá: én szeretem Madonna zenéjét, egyébként nem mentem volna a koncertre.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.08.23. 19:42:36

@Vogel Zs: Drága jó rajongó!
Nagyon szívmelengető, naiv lelkesedésed, de ki kell, hogy ábrándítsalak téged!
A "Művésznő", nem művésznő!
Madonna kőkemény üzletasszony! Őt, és munkatársait semmi más nem motiválja, mint a profit. Lemondhatta volna a koncertet persze, de nem hülye kihagyni az 50 000 balek által a nagy zsákokba bedobált sok zsozsót. És akkor nem fogják megvenni az új CD-t, DVD-t sem jó sok pénzért.
Jobb, ha tudod a sok kis porszem, ott lent a nézőtéren, -akarom mondani a pályán, ahol megszokott esetben a pacik futkároznak, csak ebből a szempontból érdekli "ősztárságát".

Majd rá jössz te is, hogy a rajongott sztárok. slágereiket is másodpercre, taktusra írják, különböző üzleti érdekek mentén.
De addig is szép álmodozást!

Netuddki. 2009.08.23. 19:44:34

@kovi1970: Mármint az eső miatt. Az is e mellett szól, hogy azért még este 8-9 órakor elég világos van. A világítás miatt pedig nem mindegy.
Lehet át lett a közönség b.szarintva a kezdést illetően?

Még azt hozzátenném, hogy egy ilyen ribi stábja azért elég profi kell legyen ahhoz, hogy pontosan kezdjen (bekalkulálva a későn érkezőket). Amihez ráadásul a szerződés is köti.

commentelo 2009.08.23. 19:44:52

Hehehe. Nem kell koncertre menni.
Negyedannyiert elmegyek egy igenyes house partyra, ott minden elo van keszitve, nincs varakozas. Es 7-8 ora, nem 3-4!

Nowhere 2009.08.23. 19:47:16

Eddigiek alapján a szervezés nem volt valami fényes. Kb 1 hónapja Bruce Springsteen koncert Bécsben meg volt szervezve. 7-re volt írva a kezdés, 8-kor kezdődött és 11-ig szünet nélkül ment a műsor. Utána a tömeg pillanatok alatt kijutott a metróhoz és ott is ahogy tele lett az egyik metró, jött a másik. Ja és mindenütt korrekt irányítással. A másik meglepetés volt, hogy be lehetett vinni a műanyag üvegeket, egy megkötés volt: kupak nélkül. Lehet normálisan is szervezni koncertet.

gonzalo 2009.08.23. 19:48:06

@Flat Eric / sta press: cicamica, én személy szerint elugrabugrálnék annak az összegnek a tizedéért is, mint amennyit madonka kaszál egy ilyen hakniért. a probléma csak annyi, h értem nem fizetne csak egy-két ember egy gold jegyre valót, vipet meg gyanúm szerint senki.


és rajtam kívül vannak még pár milliárdan (pop- meg rocksztárok is), akik ugrabugrálnak madonka gázsijának a tizedéért (sztárok a feléért).

Rock me Amadeus 2009.08.23. 19:49:25

birka nép, ráadásul kimegy és a kivetítőt nézi (mi lett volna ha még az sincs?:D)

gonzalo 2009.08.23. 19:50:09

@Nowhere: az bécs! mondtam már, h ide csak kárpátiát meg bódigusztit!

Nowhere 2009.08.23. 19:53:24

@gonzi: eme kellemes tapasztalatok után lehet, hogy csak oda fogok járni koncertre. :) végül is a jegy csak 75 EUR volt.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.08.23. 19:54:18

@gonzi: Na jaaa...!:)
Én meg ki sem megyek a színpadra se, csak jól fizessék meg. Ha kimegyek előadni a művészetet, akkor lesz csak nemulass...!:)))

hurvinyek 2009.08.23. 20:02:37

Egyáltalán nem értem miért tartja annyi nő ezt az ultraemancipált inas gebét a példaképének. Fiatalabb korában volt néhány jó száma, jókor volt jó helyen, és az MTv fölfuttata.
Soha nem volt nőies szerintem, csak hivalkodó.

Gabo1000 2009.08.23. 20:04:26

A késés elég gáz volt a DŰJ akárki is felejthető, Madonna pedig már nem a régi, ráadásul az "ismertebb" számai közül mindegyik remixelve szal erős kettes gyenge közepes, azonban a bejutásnál nem kellett sorban állni és kifelés is ugyanilyen tempóban hagytuk el a helyszínt. Azt azért sajnos el kell ismerni, hogy a Kincsem Park ekkora tömegre nem alkalmas helyszín hiszen a kb 3-4 óra alatt összeverődött tömeg(50 000 fő) 10 perc alatt akarja elhagyni a helyszínt a szokásos magyar türelemmel és megértéssel...

Vogel Zs 2009.08.23. 20:05:08

@Multi: Sajnalom haver. Kisse elborult az agyam. De aztan amikor lenyugodtam, vegigolvastam a postodat. Azutan egybol lejott, hogy a tomeg skandalta ezt a mondatot.
Dehat a tomeg velemenye mit sem er, amiota Hitler ota tudjuk, hogy mennyire befolyasolhato ! :)

Bocsi megegyszer !!!!!!!!!!!!!!!!

Dr_utcai_arcos 2009.08.23. 20:05:50

@Flat Eric / sta press: Kedves Eric.Most nem a gúny kérdezi belőlem, sem az irónia. De öngyilkosságon gondolkodtál e valaha? Mert neked nem sok jó dolog lehet az életedben. Mert hidd el, a rendező nem azért csinál filmet, hogy te jól szórakozz, a pénzedet akarja. A tv gyártó nem azért csinál jobb és jobb tv-t hogy te jobban élvezhesd a műsort, a pénzedet akarja. Sőt!! A pék sem azért süti a kenyeret, hogy te jóllakhass, csak a pénzedet akarja. Nem hiszem, hogy érdemes egy ilyen kva kihasználó világban élned :(.

victorsirius 2009.08.23. 20:06:32

hehe, anno a népstadion katlanjában fél hattól (hogy lássunk is valamit) vártunk robbie williams-re, 50 fok melegben. aztán mégse sírt a szám, pedig ott tényleg hullottak körülöttünk az emberek. ja és volt egy óra csúszás ha jól emlékszem, de leszartuk, mert így egy órával később is volt vége :-)

egy koncert ezzel jár, aki kényelmet akar, maradjon otthon.

amúgy mindenben egyetértek @utcai_arcos kollegával.

Vogel Zs 2009.08.23. 20:07:46

@Flat Eric / sta press: jajjjjj na erre meg nem is valaszolok, mert jobb a bekesseg !! :)

Dr_utcai_arcos 2009.08.23. 20:09:02

@kovi1970: háát, én semmi ilyet nem írtam de semmi gond :). Én is láttam a riportot, én személy szerint fél kilencet vártam (Most komolyan...ha az van a jegyen hogy koncert kezdése 20h, azt valaki ilyen szintem még elhiszi??Anno MJ fél kilenc körül kellett volna hogy kezdjen, de csak háromnegyed 10 kor kezdődött el.Mmmmm, AZ nagy buli volt!! Ááá :O, most jut eszembe, csomószor látszott, hogy playback volt :(.

Fashionistas 2009.08.23. 20:24:07

Semmi Fuck you nem volt sehol... Én figyeltem mind az 50000 embert!

Bejgli 2009.08.23. 20:24:34

Axl Rose legutóbb három órát késett... de legalább a Sportarénában :)

Joanhickson 2009.08.23. 20:26:02

Hát aranyos kis írás... sajna a címválasztás miatt (nem túl nyerő) megbántottál néhányakat- ez van. Nem kellene, szabadna ennyire komolyan venni.(bár ez is szubjektív, tudok olyanról aki előző nap este odaült a kapu elé és a jegyért is éjszakázott anno pedig nem volt meleg az idő, h az első sorból láthassa Madonnát- ők nem hiszem, h tudnak nevetni az írásodon, ellentétben velünk...) Minden esetre minket kárpótoltál "mindenért" amit a KIFEJEZETTEN SZAR SZERVEZÉS hibájából elszenvedtünk! Ha ez nincs, szerintem az írásodnak értelme sem. Azért az feltűnt(nekem)- nem volt "rajongóbarát" Madge hangulata a budapesti estén- ez jutott.. DE!!! Eljött. Végigtáncolta. Tátogta? Lehet, nem zavart. Ott volt a színpadon és legalább Tőle, ha már a szervezőktől nem is, megkaptuk ami a "pénzünkért járt". Mellesleg nekem minimum egy 15 éves álmom vált valóra,h Magyarországon láthattam élőben. Égbe emelt középső ujjakat láttam,(sokat) Madonna fikázást nem hallottam véletlenül sem- annál inkább a szervezőkét, de azt vastagon..nem is írnám le... Belegondolni abba, h mi jár egy sztár fejében, aki sok százezer ember előtt lép fel hetente- több, mint felesleges.. Befejezve az okfejtést annyit, h AKÁRMILYEN sztár "hülyeségét" képes feledtetni egy rugalmas, korrekt szervezés,odafigyelés a Rajongókra akik nem kevés pénzt áldozva akár hosszú órákat várnak lelkesen és boldogan az EGYÉNI létezésükről semmit nem tudó és tudomást sem vevő, hanem őket massza és bevételi forrásként kezelő SZTÁRRA... Ui: időben szólók: akinek nem sztárja, ne vegye magára!!!!! Köszi. J.H.

AvgDvl 2009.08.23. 20:39:32

Remek hangualatú beszámoló.

Három klasszikus szó jut eszembe:
MINEK MENT ODA?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.08.23. 20:41:07

Tökre hihető, hogy csomóan hazamentek...

Sutty 2009.08.23. 20:51:30

el kell hogy meséljem az én sztorimat ezzel kapcs: tegnap este egy barátom hívott, befürdött pár jeggyel, pacsira a kezembe nyomott 2db silver jegyet. Komolyan, akkora boldogság fogott el (sokalltam volna az 50 ezres estét Madonna Hard Candy-jére) örültünk, Oakenfold pörget előtte, nyomás a bulira. Mint a zsír úgy becsúsztunk a bejáraton, Paul játszotta a kommersz mainstream középhangulatot. A 2 órás ácsorgásban a múltkori Lenny Kravitz koncerten már edződtünk, gondoltam - semmi gond; sztárallűr - belefér, ha elkápráztat a művész. Nagyon sokan voltunk. Jó hangulatba érkeztünk. A színpad -mint egy jobb színház felépítve, brutálisan komoly LED technikájú, -átlátszó- filmvetítő "vászonkijelző" függőleges hengercsavarban 360 fokban, hatalmas hangszórók és persze túl nagy szabad légtér is társult hozzá. Több hangállást is megpróbáltunk, hol szól a technika a legjobban, a tömegsűrűség és a szögek figyelembevételével persze. Megis találtam középtájt. Hatalmas csinnadrattával végülis előkerült a sztármádám, de kb ekkora csalódást is okozott. Arra lettem figyelmes, hogy a zenei alapok nem nevezhetőek zenei alapoknak. Egy Timbaland stílusu fekazenész elektronikus vagdalózását éreztem. Amióta nincs Stuart Price a háttérben, zeneileg borzasztóan elhanyagolódott Madonna. Ha egy Hollywood DM koncert(free) élménye összehasonlítható, az 100/100 pont, Ha Lenny Kravitz budapesti koncertje 100/70 pont a tegnapi élmény nálam 100/20 pont, decsak azért mert nem láttam élőben eddig Madonna testét. Hatalmasat csalódtam, függetlenül attól, hogy vannak kellemes élményeim is. UI: nem zavart az eső különösebben, de otthagytuk a koncertet az uccsó pár szám előtt. Ha igazán jó lett volna, egyáltalán nem zavart volna haza az eső!

olvasom a kuruc.infót ....nem szarabb az indexnél 2009.08.23. 20:58:38

ezt a süket dumát vedd be bazd meg.. ..'Érdekes módon a Kossuth térre mindig jut elegendő a fém birkaterelőkből, de egy milliárdos költségvetésű koncertre már csak a bejárat előtti méterekre futja. Pedig ugyanazokkal a parasztokkal kell számolni mindkét esetben'... ja igen kedves 'blogger', valószínű, hogy azok akiknek kurvára tele a töke az ilyen süket szocikkal, mint te, azok valószínű, mivel jelen pillanatban tetves kormányunk nem rendez épp semmiféle szarságot a Kossuth téren, elmennek tombolni Madonna koncertre.... sokat elárul rólad ez a feltételezés....

Celtic 2009.08.23. 21:00:26

@Vogel Zs: Az jo, szeretnem, ha nekem is ilyen egyszeru dolog jutna "eletem legnagyobb elmenyekent"

De kit erdekel Madonna, azt hallottatok, hogy Michael Jackson meghalt?

Goyo 2009.08.23. 21:03:33

A szervezők meg akarták spórolni a csúszásgátló szőnyeget. Nem sikerült. Ezért csúszott az egész.

Tom$ 2009.08.23. 21:03:42

Ha fizettek volna, akkor sem mentem volna ki. :D Madonna-Tonna

petbecks 2009.08.23. 21:04:27

@szappanhabostorta: nananaaaa, azert tina turnert egynapon emliteni ezzel az inas venasszonnyal...ccc..ccc.... lehet hogy tina oreg, de meg oregen is jobb zenet csinal, mint madonna valaha..

Zsoo 2009.08.23. 21:11:27

Csak érzékeltetném az arányokat!


"Madonna harmincéves pályafutásának leglátványosabb show-ját adja, s a turné eddigi állomásai alapján a felszerelést több mint 70 kamion hozza majd hazánkba, a színpad, a látvány és a technika kereken egy hétig épül majd, 200 ember megfeszített munkájával. Csak a dobogórendszer, ami a színpad alapjául szolgál, három napig készül"

Nos az egész színpadot 3 nap alatt felhúzták, kb 1 nap a bontás.

huszon3as 2009.08.23. 21:27:40

@AvgDvl: Hát mer aszitte, hogy jó lesz, süsd meg! Csak a szervezés szétcseszte. Ez van. Én nem vagyok oda MAdonnáért, épp elég volt akoncertből a beszámoló.

LOOOVE · http://szerelmes.dolgok.com 2009.08.23. 21:30:31

én annak ellenére, hogy előre gondoltam, hogy ilyen lesz az ének, elmentem volna. bár nem értem, miért nem 100%-ig élő egy ilyen koncert!?

2009.08.23. 21:34:10

"amit azon koncerten Madonna lekavar, gondolok itt az ugralasra, az atoltozesekre, a boxolasra, meg az ugralokotelezesere, annak a felenel barki elhasalna aki itt ul a gep elott es reggeltol estig csak az egeret kattogtatja..."

Hát én 30 fölött naponta erősítek, hetente többször futok, szóval két órát gond nélkül végigugrálnék meg boxolnék jó pénzért, de attól még nem nevezném koncertnek, amit csinálok. :)

wagabound 2009.08.23. 21:46:46

Két óra csúszásra nincs mentség, jobb helyeken ezért szétverték volna a koncert helyszinét. Ez egyértelműen a (technikai) szervezők sara, és semmi köze a helyszin körüli (magyarosch...) töketlenkedéshez. Esőt pedig napokkal előbb jósolt a meteurológia aznapra, volt idő felkészülni rá.

Több tízezres koncertre bejutni és ott végighallgatni az egészet valóban nem egy leányálom. Aki erre tízezreket szán, az áldja-vigye, de a szervezőknek-rendezőknek többek között az lenne a dolguk, hogy a lehető legnagyobb mértékben könnyítsék a közönség dolgát. Ez ezúttal sem sikerült, és erről valóban nem Madonna tehet.

_g87 2009.08.23. 21:56:47

Ennyi hülyét. Queen, Wembley, 1986. Na AZ például vérprofi volt. Ez egy senki, egy hülye vinnyogó pcsa, aki azt hiszi, neki mindent szabad, közben meg a saját szarjait se tudja elénekelni.

mokkaczuka 2009.08.23. 22:02:44

Igénytelen majmok vagytok, hogy lehet fizetni ezért a lepukkadt, vén faszcibálóért? Nevetséges.

Zenéről hallottatok már?

zsiller 2009.08.23. 22:03:59

Te aztán igazi magyar ember vagy, fikázol itt mindent, amihez közöd sincs, meg provokálsz. Mire jó ez, nincs jobb dolgod? Valaki azt gondolta, hogy Madonna 8:00-kor kivágódik a színpadra? 9-kor még folyamatosan érkeztek emberek. legközelebb fizess be a hibátlan Paul Oakenfold koncertjére, olcsóbban megúszod, bár szerintem akkor te azt is fikáznád...Vagy húzz el az úgy nevezett "jobb helyekre"...

Kiralylany77 2009.08.23. 22:17:23

igen en is csak azt tudom mondani hogy aki ilye nfos szar igenytelen eneklesnek nem nevezheto visitozast hallgat zene helyett, akkor megerdemli hogy jol megszivta..madonna egy szar, csak a mazlija az hogy jokor szopott annak idejen jo helyen, ha ma jonne be a zeneje, se kutya se macska nem hallgatna.

Paul Oakenfold meg ezerszer tobbet er, gep zene ide vagy oda, legalabb sajat maga csinalja.

Blowzy 2009.08.23. 22:25:30

Most komolyan srácok, Madonna? MADONNA??? Azt kell mondjam megérdemelted, meg a többiek is akik ott voltak.

ciucia 2009.08.23. 22:41:25

Én ajándékba kaptam a jegyet, és szerintem se egy nagy wasist a nő...de az olasz férjem is mondta, aki volt a Milánói koncertjén vagy tizenöt éve, hogy akkor még effektíve énekelt és, hogy pontosan kezdte. Nekem a show sem volt valami übercsoda...éltem Amerikában és ott minden vidámparkban meg lehet tekinteni naponta, óránkénti gyakorisággal ilyen szintű előadásokat......és bocs, de a koncert az legyen ÉLŐ...AZÉRT MEGYEK KONCERTRE...mellesleg a silverből én semmit nem láttam a színpadból...szerintem abszolut szar volt a rendezés, Madonna meg egy szokásos amerikai showt nyomott...ami nem rossz...de heringként állni több órát, utána meg szarráázni...akkor legyen a jegyár annyi, mint a Szigeten és akkor azt mondom, ok

foodlfg 2009.08.23. 22:48:15

Én Otsuka Ai koncerteket szoktam nézni.
rutube.ru/tracks/2149948.html?v=33b6892a1ae9bc1daaec965ce88170b2

rutube.ru/tracks/2150022.html?v=c4a69daadba3d57923abb89c0c2fb5e9
Jobban jártunk volna, ha ő jön Magyarországra :DD

Persze Madonnával sincs semmi bajom. Majd dobjatok meg egy koncertjeggyel, ha megint elnéz hozzánk. :P

kyanzes (törölt) 2009.08.23. 22:57:09

Királyság lehetett. Én bedobtam a lejátszóba egy Madonna lemezt, feldobtam a fülest a fejemre, hátradőltem a fotelban, és benyomtam pár palacsintát. Nem is vettem észre, hogy esett az eső.

jokkmokk 2009.08.23. 23:03:33

A sok illegális zeneletöltő elment a koncertre.

Madonna bevasalta az évek során elmaradt bevételt.

Sok úribuzi és úrikurva meg szopott a tömegben és szakadó esőben.

Tavaly Bécsben, igényes közönség előtt, igényes körülmények mellett zajlott a koncert.

Erről ennyit, magyar parasztok!

Kurvaokos 2009.08.23. 23:04:16

Akkora szar volt, hogy még ingyen jeggyel is csak egy nagy kalap szar volt!!!!

budaf(u)ck 2009.08.23. 23:18:16

Egy tanulság van ebből.Csak Depeche Mode koncertre kell járni.Ott nincs felesleges cirkusz,500átöltözés,balettosok,színházi darabok plébek énekléssel.
Ott 100%zene,100%eredeti Dave hang és egy 100%-os buli,ami után ha kimész már azon agyalsz, hova kéne még elmenni.

És ezért kell járni Németbe,ausztriába koncertekre.
Tudja valakai mennyien voltak?20ezer összejött?

dr66 2009.08.23. 23:20:55

Nekem Madonna a la isla bonitával véget ért.Azóta van új száma?

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2009.08.23. 23:24:44

Igazad van, láttam mi van ott, én voltam az egyik "színpadelrakó", ingyé nézették velem végig a showt és még fizettek is a munkáért :)

Bobby Newmark 2009.08.23. 23:27:06

@utcai_arcos:
"Isten... EZEN még valaki meglepődik 2009-ben? Ébredjél már fel öcsém/széphúgom. Bizony még a Depeche, meg Robbie meg szerintem még a Stones is haszálja. Próbáljál már meg végigénekelni 2 órát! Aztán meg próbálj meg 3-4 nappal később, aztán meg 3-4 nappal később...stb.Na kíváncsi leszek milyenek lesznek a hangszálaid az 5-ik koncert után."

Te valamit nagyon nem értettél meg ebből a világból.
Ő választotta ezt szakmájának, akkor ne sírjon a szája. Kurvára nem érdekelnek a kínjai, bevállalta, énekelje végig!
Nem kevés pénzt kap érte. Az a dolga, hogy ott legyen, és ÉNEKELJEN. Meg táncoljon, ugráljon, meg faszomtudja mit szeret még csinálni, de CSINÁLJA.

A playback a rajongók arcon fosása.

Ha nem bírja végig, akkor talán el kéne gondolkozni, hogy talán illene abbahagyni a bizniszt.

Egyébként a seggemen a pattanás kinyomása közbeni pörcenést többre tartom zeneileg, mint Madonna össz munkássásgát, úgyhogy nekem totál mindegy. De az is tuti, hogy csak olyan koncertért fizettem eddig, és fogok fizetni a jövőben, ahol az "előadók" nem csak vizuális tuningként vannak jelen.

Neked elég a playback, gondolom a guminő is tökéletesen megfelel, hát 21. század, vagy mi.
Idióta.

Bérgyilkos Bohóc 2009.08.23. 23:38:16

@Bobby Newmark: Ez most akkora ökörség, mintha a kedvenc zenekarod koncertjére menve elütne az autó én meg röhögnék, hogy látod jobban jártál volna, ha nem azt szar zenét szereted meg, hanem valami igazán igényeset.
Amúgy annyira tudtam, hogy jön a sok közhelygyáros dedós kretén aki megragadja az alkalmat, hogy odamondhassa, hogy ugye-ugye milyen szar Madonna zenéje, miközben a fent említett színpad felmosásnak és egyéb kellemetlenségeknek a zene minőségéhez vajmi kevés köze van.

budaf(u)ck 2009.08.23. 23:40:09

@Bobby Newmark:
Depeche életében nem plébekelt!
Nem véletlen szakad abba pár napra szinte minden turnéjukon egy-egy állomás Dave hangszálának begyulladása miatt.
Ez nem pont a plébekelés miatt van.
Britney meg ilyen madonna félék szerintem életükben egy élőhangot nem adtak ki koncerten.

Nowhere 2009.08.23. 23:48:24

@budaf(u)ck: ha belegondolunk a sok show elem mellett erejük és tüdejük nem marad énekelni. Igazából a show-t és magát a látványt fizeted meg. Michael Jackson koncert is tuti playback volt, de legalább élvezhető. Tina Turner pl unplugged résszel pihente ki a fáradalmakat, szóval lehet ezt okosan is csinálni

Bobby Newmark 2009.08.23. 23:54:24

@Bérgyilkos Bohóc: Már hogyne lenne hozzá köze.

Ha nem hallgatnátok azt az igénytelen szart, akkor abból a kurvából nem vált volna "világsztár", nem jött volna ide koncertezni, és nem szivattátok volna meg magatokat így.

Egyébként ha arra próbálsz rávezetni, hogy zenék közt nincs különbség minőségben, csak ízlésben, akkor most mondom, hogy tévedsz, nem véletlenül van a "pop" kategória, azt a zeneipar sem tartja igazi zenének. Az csak pop.
Persze lehet pop témában is nagyot alkotni: előadóként, show szinten. De nem zeneileg, mert ahhoz ez túlságosan primitív.

babin 2009.08.24. 00:16:04

Szerintem azért azt nem lehet mondani hogy madonna egy nagy rakás szar mert azért mégiscsak több mint 20 éve a színpadon ugrál és énekel és nem olyan mint azok az egyklippes agyonretusált gazdag apucis picsák akiket az mtvn meg viván nyomatnak, szóval egykor tudott valamit, zenei és stílusikon lett, az tény hogy 50 évesen nem azt fogja nyújtani mint 25 évesen, de a rolling stones-nál is külön ember volt ahhoz hogy keith richardsról lehámozza a gitárt. nyilván nem fiatal már, a hangja se lesz olyan mint régen, ennyi ugrálás mellett beszélni se lehet, nemhogy énekelni. én személy szerint nem hallgatom a zenéjét, nem is nagyon tetszik de ettől függetlenül elismerem hogy ez a nő egy valaki. a szervezés meg tényleg nem az ő hibája az tipikus magyar dolog. nekem az nagyon nem tetszett hogy több mint 300 ló mellett zajlott le ez az egész amikor köztudott hogy egy ló egy zacskótól is hazáig rohan mert azt hiszi hogy megakarja enni. ja és elvileg madonna iszonyú nagy lószerető, állandóan lovagol, több saját lova is van, ez a 300 ló is biztos kurvára érdekelte, nem mondom hogy az ő hibája de azért valami beleszólása csak lehetett a dologba. az meg hogy a stadionba nem tudták megoldani tipikus magyar lusta balfaszkodás.
nekem ennyi a véleményem.
pápá

Yo! Maaan! 2009.08.24. 00:19:36

Szeret(t)em Madonnát. Bécsben meg is néztem (volna, ha a hang-/sörsátor és hangfaltorony nem takarja ki a színpad 8/10-ét) anno, feltételezem, hogy az a show überelhetetlenül fo$ volt. Erre a magyar szervezésű szarra épp ezért már nem is akartam elmenni; Bécs akkora csalódás volt, hogy a f.szom se kíváncsi erre a ribancra többé... Azért egy ekkora sztár adjon már normális show-t! És nem érdekel, hogy ki a f.szom szervezi, egy ilyen előadó megengedheti magának, hogy a fellépése minden nézőnek látható, jól hallható és kellemes élmény legyen. Egyszerűen nem értem...

A szubjektív:
Miskolci RootRocker Zotyóka a XI. ker-i albérletéből nyilván így is úgy is fikázza bármelyik POP koncertet... :)

Yo! Maaan! 2009.08.24. 00:22:22

Ja és igen. Az eredmény: eddig igyekeztem megvenni CD-n, LP-n amit tudtam, megvan a londoni koncert DVD, a megjelenés napján kaptam ajándékba... de hogy a büdös életben én többet pénzt nem adok semmiért ami Madonna, az ku.vaélet! Kifizettem Bécsben és az eddig megvett hanghordozókon. Költse gyógyszerre...

Megdobbent 2009.08.24. 01:18:43

De akkor miert is fuck you? Szar volt a magyar fos, es akkor madonna kapjabe? Pfff, ha ertenem a mai magyarokat...

Vincenzo90 2009.08.24. 01:43:40

A világon akárhol így néz ki egy ilyen koncert, mert elég nagy sztár ahhoz, hogy szarik rá, ha megszopat pár barmot, akik meg akkor is eltartják, mert akkor is megvennék a lemezeit és a koncertjegyet, ha ő mondaná, hogy fuck you közönségem... Hülye, aki ennyit fizet érte, de egy fanatikus rajongónak nyílván nagy élmény. Én azt mondom, hogy menjen Metallica koncertre, aki a pénzéért zenét akar, amit zenészek játszanak élőben. A gagyi elektro zenei alapokra playbackről éneklő kivénhedt kúrvákban mégis mi a jó?

Sutty 2009.08.24. 01:44:22

a magyarok közül sokunknak van wide fülünk - zeneileg pocsék produkció volt.. ezt bármelyikünk megmondhatja neked, amelyikünknek van hozzá érzéke. az est fénypontja, az a billie jean bejátszás volt (original drums and base loop) na akkor kirázott a hideg, de mindenkit. Semmi más nem fogott meg zeneileg az estében, igazán.

capor_ 2009.08.24. 02:07:13

@Megdobbent:

Én sem értem miért akar mindenki megdugni egy 40+-os csoffadt nőt.... :P

Megdobbent 2009.08.24. 05:34:17

@Sutty: nekem konkretan abszolut hallasom van, de hat Madonnarol kb. 25 eve koztudott, hogy bizony hamiskas szegeny, pont ilyen playbacken athallatszo dolgokrol volt szo mindig is. Szoval ez a hamiscucc sosem volt nagy titok, plane olyan rajongok elott, akik jegyet valtottak.

De a fuckyouzas az en olvasatomban pont arrol szolt, amirol a rendezok tehetnek (esoallo loszar telepites, szar DJ-k (ehehe) meghivasa, stb...).

BKV reszelő 2009.08.24. 07:12:00

@shitgun: Milyen szintű ? Lottyadt vén faszcibáló. Egy Queen mindig tudott időben kezdeni, a Led Zeppelin is, Rollingék is, Deep Purple szintén, Pink Floyd nem másképp....igaz, ezek még zenélni is tudtak.

2009.08.24. 07:29:21

A szervezők beígérték h kicserélik a stadion 20 éves gyeptégláit koncert után, ha odamehetnek. "Neeeem, ide nem gyüttök, pfúúúj", ez volt a válasz.
Hagyjuk már ezt az "vén kurva" dolgot... Szánalmas, hogy fikáztok egy nőt, aki szexikon képes lenni 25 éve... Mit kellett volna tennie, hibernálnia magát, hogy sose öregedjen meg?

orv 2009.08.24. 08:11:37

Miért is kell Madonna koncertre menni?
Mi van ott,ami egy átlagos kereskedelmi rádióban nincsen?

mokkaczuka 2009.08.24. 09:04:17

@zsollancs: Dehogy. Méreg. Mint Marilyn Monroe-nál. Látod, AZ volt a szexikon, nem ez a faszszopógép.

Malu 2009.08.24. 09:07:12

Sziasztok!

Szerintetek azok közül a magyar emberek, rajongók közül, akik kint voltak a bécsi koncerten mennyien mentek el a Kincsem Parkba?! Sztem közelít a nullához a számuk...
Azután, hogy semmivel sem volt olcsóbb a jegy, tudták, hogy ez a turné nem ér meg egy misét sem, ennyi pénzért inkább megvették az összes eddig kiadott Madonna Live DVD-t, és megnézték, megnézik inkább az otthoni foteljükből, mint 150-200 méter távolságból 2-3 kivetítőt (már amennyit láthattak Belőle).
Pláne, ahogy hallom az eső is esett, Bécsben legalább jobb volt az idő, és az ingyenes, jó minőségű tömegközlekedés is alap minden koncert előtt, és után is...

Baromméter 2009.08.24. 09:21:25

@Vogel Zs: "En magasrol tojok ra, hogy playback, felplayback, vagy igazi enek, mert amit azon koncerten Madonna lekavar, gondolok itt az ugralasra, az atoltozesekre, a boxolasra, meg az ugralokotelezesere, annak a felenel barki elhasalna aki itt ul a gep elott es reggeltol estig csak az egeret kattogtatja..."

Egy naiv kérdés: a 'koncert' az nem zenei műfaj eredendően? Hihetetlen, az egész világ egy kirakat lett, a tartalom senkit nem érdekel; az ilyen popkoncertek ennek a szinekdochéi.

Baromméter 2009.08.24. 09:23:55

@gonzi: Na, mesélj, mi jött ki: fiú v lány?

epres négercsók 2009.08.24. 09:27:55

Az előttem szólók mindent elmondtak a szervezés minőségéről. Én csak annyit tennék hozzá, hogy gratulálok a közönség egyes tagjainak, pl azoknak, akik a tömeg kellős közepén rágyújtottak, és mikor rájuk szóltak, még ők voltak megsértődve...
Nem beszélve arról, hogy úgy összezsúfolódtunk, mint a heringek, a silverben (jó, ok, ez normális), de hogy rengetegen elájultak, és víz meg elfogyott a büfékben... vmi okos azt bírta erre mondani, hogy na és, sörrel meg Jägerrel is jól el lehet lenni... már akinek. Meg persze wc-re vagy levegőre kimenni esélytelen volt, mert ha előre próbáltunk volna menni, minimum meglincseltek volna. Nyilván ezek egy koncerten normális jelenségek, és ezekről se Madonna tehet (bár most már ugye semmiről nem Madonna tehet...), de a szervezésnek ez a része is kritikán aluli volt.

Baromméter 2009.08.24. 09:39:26

@utcai_arcos: "Próbáljál már meg végigénekelni 2 órát! Aztán meg próbálj meg 3-4 nappal később, aztán meg 3-4 nappal később...stb"

en.wikipedia.org/wiki/World_Slavery_Tour

"The World Slavery Tour was a concert tour by the heavy metal band Iron Maiden from August 9, 1984 to July 5, 1985. The tour lasted 331 days and 193 gigs."

Azaz átlag másfél-kétnaponta volt egy koncert több mint egy éven át. Ott egy szem ének-pléjbekk nem volt. Szóval lehet, csak szeretni kell tudni csinálni a dolgot magáért a zenéért.

Baromméter 2009.08.24. 09:49:39

@jokkmokk: A sok illegális zeneletöltő elment a koncertre.

De nem mind...

iloveto 2009.08.24. 10:32:29

hát emberek,vessetek meg,de én nagyon jól éreztem magam a társaságommal együtt.9-re keveredtünk be,helyünk az elég jó volt,de a szinpadból nem valami sokat láttunk,az igaz (silver jegy).
a késés tényleg idegtépő volt,de nekünk "csak" 1 óra 15 percet kellett kibirni.sajnos tényleg kifáradtak az emberek,nem volt akkora tombolás,főleg a hátsó részeken.
minket az eső sem zavart.a kijutás gáz volt,de erről meg pláne nem Madonna tehet.engem nem zavart,hogy playback-fél playback-vagy élő.
jól akartam érezni magam,és kész.
a show őrület volt,én még szinpadon ilyet nem láttam.számomra 10 pont!
aztán lehet köpködni,meg öregezni,meg fikázni Madonnát,ez abszolút szubjekvtiv.szerintem qrva jól néz ki,a teste hibátlan,és semmi baj semmijével.hangsúlyozom ez az ÉN véleményem.

Bobby Newmark 2009.08.24. 11:43:08

@Baromméter: Magyarországon zenék letöltése _nem_ illegális.

Egyéb mondanivalód?

Baromméter 2009.08.24. 12:34:42

@Bobby Newmark:

Mi van?? Te rossz helyen kopogtatsz, én nem állítottam semmi ilyesmit.

Bobby Newmark 2009.08.24. 12:51:54

@Baromméter: Jaj, bocs, te is idézted Jokkmokkot... Benéztem, szorri.

Akkor Jokkmoknak van címezve az előző.

Viner Spicli 2009.08.25. 11:02:04

Fogalmad nincs mi zajlik a backstage-en...hogy hány ember munkája áll emögött a produkció mögött. A tervezés az elejétől fogva, a logisztika, az emberek, a helyszínek...stb. Minden helyszín már. A Kincsem Parkban összesen 1db víz bekötő csonkot kaptunk, onnantól minden mi építettünk föl a nullából. 9nap helyszíni munka egy 2órás showért.
A technikai részletekről meg csak úgy nyilatkozz, ha láttál vhs magnónál komolyab technikai eszközt...

A nézőgézák koordinálása meg lehetetlen, mert mindenki tolakszik és pont leszarja, hogy ott a kordon. Ennél a pontnál magatokban keressétek a hibákat. Fogalmatok sincs, mit jelent 40-50e embert terelni...komoly baleset nem volt, mindenki hazajutott, tehát működött a rendszer!

soyyo 2009.08.28. 11:04:19

Én is ott voltam a koncerten,a várakozás tényleg hangulat romboló volt,de mindent kárpótolt az azt követő 2 óra.Az esőre számítani lehetett,aki nem vitt magával esőkabátot,az csak magát okolhatja(vagy ezt is Madonna számlájára írjuk?)Amúgy sem kell egy kis víztől megijedni..na szóval a lényeg,h Nekem tetszett és kellemes emlék marad,ha ismét eljön,tuti megint megnézem.Aki meg nem szereti,az egyáltalán minek foglalkozik a témával??....ezt nem vágom..
süti beállítások módosítása