Elmélkedések a munka frontjáról I.

Egy angol nyelvű férfimagazin aktuális számában, amely a Cosmo egyfajta verziója pénisszel rendelkezőknek (mármint sajáttal), így elsősorban várótermekben tenyészik, azt olvasom, hogy egy felmérés szerint a nők íróasztalán kétszer annyi a baktérium, mint a férfiakén. Minthogy általában a nők higiéniás elvárásai magasabbak, mint az erősebbik nemé (azaz a Cosmo szerint a gyengébbiké), felmerül a kérdés, hogy mi okozza ezt a különös jelenséget irodáinkban. Nagy hirtelenjében a következő megoldások villannak át az agyamon: A) A férfiak asztala olyannyira szennyezett, hogy már a baktériumok sem élnek meg rajtuk; B) A nők munkaidőben sokat fogdossák a férfiakat; C) Az irodai fertőtlenítők gyártói rámozdultak a potenciális célpiacra.

Ugyanitt olvasom, hogy a hektikus üzleti utazási szokások depressziót okoznak, az ülőmunka növeli a mélyvénás trombózis kockázatát, a sok telefonálás pedig gerincfájdalmakhoz vezet. Ezek után felmerül a logikus kérdés: nem lehet, hogy munka úgy összességében káros az egészségre? Hirtelen különös szimpátiát kezdek érezi az utcára száműzött dohányosokkal, akik a fentiek figyelembevételével legnagyobb igyekezetükben is csak jelentéktelen mértékben járulnak hozzá egészségünk rombolásához. De ők legalább odakinn friss levegőt szívnak, nem azt a bizonyos légkondi által keringetett posványt.

Idézet Douglas Coupland: X-Generáció című művéből:

„...Hegekkel és ragyákkal borítva jöttünk ide, és olyan görcsben volt a vastagbelünk, hogy azt hittük, soha többé nem lesz rendes bélmozgásunk. A szervezetünk abbahagyta a működést, eltömítette a másológépek meg a hibajavító folyadék meg a bankpostapapír szaga, és a morogva végzett, értelmetlen munkával járó stressz, amiért vajmi kevés dicséretet kaptunk. Kényszeresen éltünk, összetévesztve a vásárlást a kreativitással, dilibogyókat szedtünk, és azt hittük, szombat estére elég annyi, ha kikölcsönzünk egy filmet...”

Európa Könyvkiadó, 2007; M. Nagy Miklós fordítása